És akkor eljött az idei harmadik és egyben utolsó indiai kiruccanásom. A következő pedig akkor lesz majd, ha a család útközben lévő legkisebb tagja is utaztatható méretűre cseperedik, szóval azt hiszem, hogy most be lesz húzva a kézifék egy ideig rendesen. De hát így is van ez rendjén. Amikor még egyedülálló az ember, még könnyedebben, szabadabban, korlátok nélkül tud csellengeni, ha úgy tartja kedve. Aztán, ha a sors úgy rendeli, és összetalálkozunk valakivel, akkor már ugyan alkalmazkodunk egymáshoz, de alapvetően még mindig lehetőség van a vágyott kalandok, utazások beteljesítésére. Aztán a kapcsolat beérése után, ha kiválaszt minket egy csepp kis lény, hogy beszáll ő is a Családi képbe, hogy teljesebbé tegye azt, na akkor jön el az igazi fordulópont, amikor egyre inkább fel kell áldoznunk az egyéni érdekeinket, vágyainkat a Család oltárán. Ha pedig feltűnik egy következő kis Lélek a láthatáron, akkor pedig a lovak közé kell csapni, mert a feladat hatványozottabbá fog válni. Na, ez az állapot most jött el, úgyhogy az indiai ringlispil bepörgött rendesen. De miért is mondom mindezt? Mert jelenleg ez az én-, a mi történetünk. Aztán az ember elfoglalja a helyét a repülőn, és hall egy egészen másfajta sztorit az életről, a vágyakról és a saját górcsövén keresztül elkezdi azt megítélni. – Negyvenes évei végén járó, egyedülálló hölgyemény. Jó állás, egzisztencia és a munkából adódó lehetőség, hogy az egészen korai gyermekkorból fakadó utazás utáni vágy beteljesülhessen mely körülbelül az egész életre szóló megtervezettség szintjén mozog. Utazni, utazni, utazni. Ebbe nem fér bele egy család. De a vágy, hogy mindenhová eljusson a világon, minden mást elsöpör. Inkább legyen az öcsémnek gyereke, akivel lehet játszani, foglalkozni, amíg nem hisztizik, mert akkor jön a könnyed visszapassz a szülőknek. Ja, hogy az öcsém párja nem akar gyereket, akkor finoman oda-oda szúrok, hogy keressen magának olyat, aki akar gyereket. Kutyám van persze, de ha utazok, akkor a családban mindig mozdítható valaki, hogy vigyázzon rá. Egy gyerekkel más a helyzet. Az állatokat szenvedni látni, mindig kikészít, persze láttam Indiában nyomortelepeket, láttam a szenvedést, de az amikor látok egy elütött kutyát, ami mellett ott ül a párja és őrzi azt, na annál nincs kegyetlenebb. Nézd csak, milyen szép is ez a másfajta rasszból való stewardess, nem mindegyik ilyen, de ez egy kivételes példány. Minimum háromcsillagos szálloda kell nekem… – S ahogy hallgattam a történeteket, ahogy most olvasod ezeket a sorokat, elképzelhető, hogy egy-egy kijelentés elindít valamit benned. De még mielőtt ítélkezni kezdenénk, be kell látnunk, hogy mások vagyunk, más környezetből valók, egészen más háttérrel, s az élet mindegyikőnket másképp formál, másképp alakít. „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” – mondja a bibliai idézet. És lássuk be, hogy emberből vagyunk mindannyian, miközben a makrokozmosz szimultánt játszik a mikrokozmosszal, sokszor rendkívül szelektívek vagyunk az önmagunkról kialakított képpel kapcsolatban. Tükörbe nézve szeretjük a legvonzóbb arcunkat mutatni, a legszebb külsőnket feltüntetni, miközben a másik embert kiszálkázzuk, holott ugyanazon hibákon botlunk el folyton folyvást.
A repülőút és a várakozás a sapka-sálnak köszönhetően egészen business class-ossá tette az utazást. Minden gördülékenyen alakult, a sharing cab időben ott volt, a szállás szuper, az intézet a régi, a Pandu épp jókedvében találtatott. A délutáni gyakorlás mondjuk a háztól házig 24 órás röpke utazás miatt kicsit resztoratívra sikerült, de kb. ennyire futotta a maradék erőből, ami még nem omlasztotta össze a rendszert. A mai öt órás gyakorlás azonban már eggyel magasabb energiaszinten zajlott. S ha egyszer egy üzlet beindul…