Az éjszaka valahogy másképp alakult, mint ahogy szokott. Nagyjából kimaradt, talán egy, vagy jószívvel másfél órát aludtam. Ok, későn is feküdtem le, de ez nem ok arra, hogy nagyjából végig forogtam az egész éjszakát. Persze a szunyog pajtások is hozzájárultak ehhez, és ha tudnátok, milyenek ezek. Az európai szúnyog szemmel követhető, nem túl gyors, s ha nagyon zavaró, akkor könnyedén átsegíthető a következő inkarnációba egy elsöprő tapsviharral. No de az indiai szúnyogok nem ilyenek ám, ezek a szunyik túlélésre rendezkedtek be, deszantos kiképzést kaptak, hihetelen manőverezésre képesek, a láthatatlanná válás jógikus sziddhije pedig a vérükben van, vagy az enyémben, bár az azt hiszem jó mélyen el van bújtatva. Arról már nem is beszélek, hogy a zsebükben defibrillátorral járnak, így annyi életük van, mint a macskának. Szóval a kilátástalan harc és az üres elektromos szúnyogriasztó miatt éjjnek évadján szúnyoghálót szerkesztettem az ágy fölé (remélem hamarosan zöldágra vergődök a képek feltöltésével, és akkor megnézhetitek itt a honlapon a galériában) s nagysokára rövid álomba szenderültem. 🙂

Aztán hatkor kelés, és hét előtt már a teremben is voltam századmagammal. Prashant a szokásos stílusában, indiai angolul hadarta a filozófiát a saját maga által fejlesztett szószedetével teletűzdelve, miközben a közel száz fős csoport rotálódva a pózok között tartotta ki azokat vagy 10 percekig. A hangsúly az ászanákban való megfigyelésen volt, hogy minden egyes inger máshogyan befolyásolja az elmét pillanatról pillanatra. Szemléltetésül kihívott egy indiai tanárt, Amar-t, s elmagyarázta, hogy más Amar reakciója, ha Ő, mármint Prashant hívja ki magához, más ha Raya előtt áll, és megint más ha Sunita vagy Geeta rendeli magához. Minden esetben más az elme beállítottsága, bárkivel is kerüljünk kapcsolatba. Az ászanáknál ugyanez a helyzet, minden egyes ászanában változik a test helyzete, új érzetek jelennek meg a megváltozott ingerek hatására s a cél, hogy egyre finomabb megfigyelésre tegyünk szert. Meg kell figyelned a különböző pózokban ahogy a légzés megváltozik. Használnod kell az udijána bandhát, az udijána mudrát. Figyelned kell a hát és a végtagok, a hát és az arc közötti kapcsolatot… Figyeld meg, hogy nem csupán fizikai testérzetek születnek, hanem biokémiai reakciók tömkelege keletkezik pillanatról pillanatra. (lehet, hogy nem minden pontos, amit leírok, de esküszöm, hogy kigülledt szemekkel, az összes agysejtemmel (már amiq megmaradt ennyi alvás után) próbáltam megérteni Prashantot. Arról már meséltem korábban legtöbbeteknek, hogy nem sok esetben tudsz visszajutni a „saját” szőnyegedre, és ne lepődj meg, ha az egyik pillanatban használt eszközödnek a következő pillanatban lába kél. Ez az első ittlétem előtt még kissé furcsa volt, de így másodszorra már zsigerből megy. S ha már itt tartunk, érezhetően elveszett az első alkalommal tapasztalt ismeretlentől való varázs. Imerős hely és helyzetek, talán Guruji hiánya és az emberi elme állandó újdonságra éhező kielégíthetetlen vágya szülték és szülik a jelen állapotot. Ez nem jelent rosszat, csupán megmutatja az emberi létállapot hajlamoktól függő létét, s a mi dolgunk az, hogy megismerjük a létezés igaz természetét, s elfogadjuk azt, mint egyetemes törvényt.

Prashant két órás órája után még belevetettük magunkat egy háromórás saját gyakorlásba telt ház mellett. Nagyon jó és inspiráló érzés, hogy egy helyen ennyien gyakorolnak egyidőben. Ennyi ember között sokszor lát az ember valami újat, amihez mindjárt kedvet is kap, hogy kipróbálja. (elsősorban magamról beszélek 🙂 )

Gyakorlás után fini ebéd, amiben volt olyan zödség (talán zöldség) amiről még most sem tudom, hogy mi volt az. Aztán délután, hogy egy kicsit kimozduljunk, a lányok javaslatára elmentünk a világ végére shoppingolni, ahol Era begyűjtött egy-két csini ruhát, aztán a délutáni forgalomban – ami mellett a budapesti dugó egy lovasvágta – erősen szmogos levegőben hazaevickéltünk a rikshával. Így már érthető Era javaslata a maszkot illetően, de itt az intézet közelében egészen elviselhető a levegő. Aztán Móninak szerkesztgettük egy kicsit a honlapját, amiben Ő is indít egy blogot. 🙂 Holnap kilenckor kezdünk szelf prektisszel so have a good sleep.