Megváltoztatni a megváltoztathatatlant

Az első Prashant óra egy kicsit olyan volt, mintha most halottam volna először indiai angolt. Kis időbe telt, mire kezdett ráállni a fülem, de még így is tetemes részét nem értem a mondandójának. Talán korábban említettem már, hogy amíg instrukciókról van szó, addig...

Tudom, tudom, sapka, sál. :)

Hirtelen újra elindultam Indiába. Tudom, többetek már ismeri a sztorit, de az eleje szóljon annak, aki még nem hallotta. Persze tervben volt India, hiszen a következő vizsga feltétele az előírt jelenlét, de több ok is közrejátszott az ad hoc elindulásban. Időben írtam...

Mahabaleshwari hétvége

Két kocsival indultunk Mahabaleswar-ba kora délután. A másik autó vagy egy órával hamarabb indult, de kb. az út háromnegyedénél utolértük őket a 120 km-es távon. Gondolhatjátok, hogy vezetett a sofőrünk. Szerintem többen kitaposták a padlólemezt egy-egy fehér ember...

Laci-ji :)

A tegnapot mindegyőnk nagyon várta már, mármint a délutánt, mert közös kimenőt engedélyeztünk magunknak a két órás Prashant és a három órás self practice után. A célállomás a Marriot ötcsillagos szállodája volt (Móni és Erika már kipróbálták, de mint később kiderült,...

No sorry, no thanks in friendship

Ma Geeta tanított újfent. Csak pár ászanát csináltunk a két óra alatt, kezdve Adho Mukha Virasanával, Adho Mukha Svanasanával, Uttanasanával, némi Parsvottanasana-Adho Mukha Svanasana variációval, és már el is érkeztünk Sirsasanához. Abból kb. röpke egy órán keresztül...

Saját farkába harapó kígyó

A Kuruksétra mezején állok, szublimálatlanul kiszolgáltatva a vad hordák harcosai között. Mindnyájan az enyéim, s most ölre mennek egymás ellen, hogy végül felülkerekedvén a vajúdás poklán legalább egy csepp békét leljen a kereső. Hiába a vezető, ha a hat kapun...