Ma Geeta tanított újfent. Csak pár ászanát csináltunk a két óra alatt, kezdve Adho Mukha Virasanával, Adho Mukha Svanasanával, Uttanasanával, némi Parsvottanasana-Adho Mukha Svanasana variációval, és már el is érkeztünk Sirsasanához. Abból kb. röpke egy órán keresztül drop back-et csináltunk Dvipada Viparita Dandasanába, fűszerezve mindig egy kis Urdhva Dhanurasanával. Végül kifutva az időből szabadon csinálhattunk Setu Bandha Sarvangasanát Savasana gyanánt. 🙂 Egy ilyen óra után az ember úgy érzi (legalábbis én), hogy hét élete van, olyan erőt kap tőle.
Talán az első héten találkoztam egy indiai sráccal, Amarral, akivel ugyan akkor még nem igen beszéltem, de ennek ellenére lebeszéltünk egy ebédet valamikorra. Ez a valamikor ma volt. Geeta órája után elindultunk az intézetből gyalog, gondoltam nem lesz messze a hely, ahova elsétálunk enni. Aztán kiderült, hogy autóval megyünk. Útközben beszélgettünk minden féléről, például, hogy miért nem használják a sávelválasztó vonalakat, amire a válasz az volt, hogyha használnák, kb. soha nem érnének oda sehova. Úgyhogy szokás szerint az út minden részét használtuk, ami az előrejutást segítette. Fél órát utazva kb. 28 km-re Punetól meg is érkeztünk (mint kiderült) hozzájuk. Szép takaros kis házban laknak, gyönyörű márványpadló mindenütt, amerikai konyhás nappali nagyon gusztusosan beépítve, ultra modern fürdőszoba guggolós wécével stb. Mire megmutogatta a házat, elkészült az ebéd, chapati volt édeskés zöldség körettel, meg búzaszem méretű, csíra állagú valamivel. Sajna nem tudom a nevét. Persze csak jobb kézzel lehet enni, azzal az egy kézzel kell elszaggatni a chapatit (itthon nem mindig így csinálom, de ez titok) 🙂 Azt mondja, hogy persze a gyerekek mikor kicsik, akkor mindkét kezüket használják, de aztán az iskolában sokáig csak úgy ehetnek, hogy a bal kezüket a hátuk mögött tartják. Persze a végén volt egy kis édesség is. 😉 Ebéd után bementünk egy szobába, hozott hengerpárnákat, sima párnákat, és levágtuk magunkat Supta tadasanába az ágyra egymással harántirányban, hogy tudjunk beszélgetni. És, hogy semmi sem történik véletlenül, kiderült, hogy a felesége 1-es típusú cukorbeteg, úgyhogy mindjárt meg is osztott velem egy diabéteszes szekvenciát, amit Guruji a helyi lapokban publikált több részben. Igaz marathiul, de a képek egyenlőre elegendőek lesznek, bár azt is megígérte, hogy lefordítja majd angolra nekem. Azt nem is emlékszem, hogy említettem-e, hogy múlt héten Erika segítségével Stephanie Quirket is sikerült megkérdezni ebben a témában, aki szintén nagyon segítőkész volt. Amar-ról kiderült, hogy szanszkritot is tanít a jóga mellett, úgyhogy ha megint nem tudok mit kezdeni a rengeteg időmmel, 😀 azt hiszem felelevenítem a szunnyadó tudást. A beszélgetés után kiderült, hogy jön két barátja, -akiket a terápiás órákon már láttam, mint segítőket- gyakorolni. Egy gyors nappali átrendezés után már el is kezdődött a gyakorlás, s miután Viduékkal beszéltem Skypon Amarék hálószobájából (ezt csak azért jegyzem meg így, mert ilyen nyitottságot, közvetlenséget nem mindenhol talál az ember, sőt), beálltam én is közéjük. Hihetetlen fura ám így belecsöppenni egy másik kultúrába testközelben. Időközben megjött Amar 14 éves lánya, aki izibe átöltözött, és már gyakorolt is velünk. A gyakorlást a végén megkoronáztuk egy extra finom chaijal, aztán visszaindultunk az intézetbe terápiás órára.