Fél tíztől Sunita tartott egy két órás kis finomságot, ami igazán jól esett mindegyőnknek. Igazi ráhangolódós gyakorlás volt jó hosszú upavistha kónászanával (lelki szemeimmel látom, hogy mindenkinek egyből beugrott a szanszkrit név hallatán melyik ászanáról is van szó 😀 ), baddha kónászanával, ezek variációival, aztán dzsánu sírsászanával és pascshimóttánászanával. Aztán egy pár álló póz, mint pársvóttánászana, parivritta trikónászana betetőzve végül egy parivritta pársvakonászanával. Sírsászanában Sunita elmondta egy párszor úgy közel tíz perc után, hogy már csak egy perc van vissza. Aztán volt egy kis szarvángászana, halászana, karnapídászana sorozat és aztán savi. 😉 Persze óra közben sikerült egy orosz lánynak hamar Sunita kegyeibe fogadnia magát, s így már hallhattuk is a harsány számonkérést: – Where do you come from? Who is your teacher? Do you understand me? … Na de végül mondhatni elég vicces kedvében volt Sunita.
Persze a gyakorlás után azért lecsúsztattunk hármasban egy kis kókuszlé az intézet előtt a már-már őskövületi kiegészítőnek számító árusnál, aki különböző matematikai algoritmusok alapján változtatja akár percenként az árszabást. 🙂 De az isteni gondviselés újfent velünk volt.
A lakótársammal, Eduárdóval tegnap megegyeztünk egy indiai nénivel, hogy napi egyszer főz ránk, de mivel ez a dinner lett csak ma, ezért elmentem ebédelni a tegnapi helyemre, egy kis utcai étkezdébe. A kaja már tegnap is csípett, Hermész után szabadon, amint fent, úgy lent, de bevállaltam ma is. Rendelés közben egyszer csak finoman megkopogtatta valaki a karomat, egy koszos kis kasztnélküli gyerek volt, aki a szájára mutogatott, hogy éhes. Mire felocsúdtam már kettő lett belőle, és aztán meg sem állt a létszám nyolcig. Így kibővítettem a rendelést, és adtam nekik is. Aztán nekiálltam én is enni, de mire végeztem, majd a felét elosztogattam az ebédemnek. Indiában is hatalmas a kontraszt a gazdagok és a szegények között. A kasztrendszer pedig bár hivatalosan eltörölt intézmény, mégis láthatatlanul jelen van.
A délutáni self practice szintén nagyon jól esett. Ja, jut eszembe, vagy százan voltunk a teremben a reggeli órán. Aztán irány haza, családozás majd a vacsi, ami nagyon finom lett. Igazi kényeztetés, hogy helyben főznek ránk.
Visszhang: ahogy pakoltuk vissza az eszközöket délelőtt, a ló (trestle – az eszköz amit Guruji rengeteget használt) előtt megálltam, miközben sorban álltam, rátéve a kezem a lóra, s visszaidéztem, ahogy ott gyakorolt nap mint nap végtelen kitartással, mérhetetlen alázattal a jóga felé. A holt eszköz érintésével áldoztam neki, miközben elhangzott bennem a legyen meg a te akaratod érzése.
Holnap reggel pedig Prashant fog héttől keresztre feszíteni bennünket. 🙂